Adorjánnal egy ismerősöm ingatlanügylete révén találkoztam, és mivel visszafogott, de határozott stílusa szimpatikus volt számomra, felkértem a lakásom közvetítésére. Munkájával elégedett voltam, jó érzékkel választott stratégiát, a lakást megfelelő áron sikerült értékesíteni.

Terhes István

Szegedi Adorján ingatlanreferens részére: Adorjánnal tavaly nyáron kerültünk kapcsolatba, amikor befektetési céllal kezdtünk el ingatlant keresni Szegeden. Szakmai tapasztalatának hála gyorsan megtaláltuk az ideális ingatlant, melynek bérbeadásában is nagy segítségünkre volt. Most a második lakás vásárlását tervezgetjük, amiben szintén igénybe vesszük a segítségét. Időt és energiát spórolunk vele, ha felesleges keresgélés helyett, rábízzuk magunkat. Nekünk már egyszer bejött! Ajánlom mindenkinek!

Móricz-Orsovszky Ibolya

Első lakásvásárlóként sok kérdéssel, és kétséggel vágtam neki a keresgélésnek. A lakást online úton találtam, majd felvettem a kapcsolatot Szegedi Adorjánnal, aki nagyon készségesen minden kérdésemre korrekt módon válaszolt, és a vásárlással kapcsolatos ügyintézésben is segített. - Külföldi tartózkodásom miatt erre nagy szükségem is volt. - Adorjánban az volt a jó, hogy a szokásos ingatlanközvetítői sztereotípiákkal ellentétben, higgadtan és nyugodtan, nem agresszív módon próbálta bemutatni és megláttatni az ingatlan előnyeit, de nem feledkezett elmondani a hátrányait is. Nyílt lapokkal való játék egy bizalmi közeget tudott megteremteni, amit nagyon köszönök. Ahogy említettem első vásárlóként ez a terület teljesen új volt számomra. Ha legközelebb ingatlan eladáson, vagy vételem töröm a fejem, akkor újra Adorjánt fogom megkeresni elsőként. Mindenkinek tudom ajánlani. Köszönettel, Péter

Gombkötő Péter

Ildikó munkáját még egyszer nagyon szépen köszönjűk. Nagyon kedves,segítőkész,minden esetben visszahívott,ha éppen nem volt elérhető. Precízen felmérte az igényeinket és ennek megfelelően csak olyan ingatlanokat mutatott,amilyet mi elképzeltünk. Szakmailag nagyon felkészült. A legjobb ingatlanos,csak ajánlani tudom mindenkinek!

Kamuti Ágnes

A város legjobb ingatlanügynöke. Bármikor bármilyen problémával keresni lehet, sőt a jogi ügyekben is segítséget tud nyújtani. Nem várja tétlenül, hogy az ügyfél betévedjen hozzá, hanem folyamatosan keresi a potenciális vevőket és hozza a látogatókat. Öt évig árultuk a házunkat hiába, amikor Mártikát megbíztuk. Rögtön a rendelkezésünkre állt és már az első találkozáskor részletesen meg tudtuk beszélni igényeinket, elképzeléseinket, az eladási irányárat. Nem csak az ingatlant vette fel az adatbázisba, hanem folyamatosan kapcsolatot tartott érdeklődőkkel. Három hónap alatt sikerült eladni a házat. Ezután sem feledkezett meg rólunk, addig ajánlotta az eladó ingatlanokat, amíg nem találtuk meg a megfelelőt. Azóta is minden ismerősömnek tiszta lelkiismerettel ajánlom.

Bánfiné Marika

Szegedi Adorján, szimpatikus, segítőkész és közvetlen volt az ügyintézés alatt és után is. Elég sűrűn adódott olyan helyzet, amikor szükségünk volt a segítségére, mindíg szinte azonnal tudott segíteni, vagy egy elfogadható időpontot adni. Egy apróság, hogyha lehet máskor ne vigye magával a lakáskulcsot, ha elmegy a városból, mert okozhat problémát :) Ajánlani fogom másoknak is, szimpatikus srác, elégedett voltam a munkájával. Köszönjük a segítéget, Üdv, Kundolf Ferenc

Kundolf Ferenc

Első házvásárlóként nehezen vágtunk bele a keresésbe, de Ildikónak köszönhetően már az első találkozásunkor sikerült megtalálnunk álmaink otthonát. Ildikóval nagyon hamar kialakult a bizalmunk hiszen nem akart minket rábeszélni olyan ingatlanra ami nem a mi igényeinknek megfelelő lett volna. Minden háznak elmondta előnyeit és hátrányait, mintha csak saját magának vette volna, valamint a hasznos házátalakításokra is nagyon jó tippeket adott. Ő egy igazán tapasztalt, kiváló szaktudással rendelkező ingatlan közvetítő, első lakásvásárlónak csak ajánlani tudom.

Bozó Dávid

Szeretnénk megköszönni Meszesánné Márki Ildikónak a gyors, hatékony, áldozatkész munkályát. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hiszen ha ő nincs, nem tudtuk volna megvenni a házat. A kiszemelt ingatlanra több vevő is jelentkezett, mi már szinte lemondtunk róla, de ő nem adta fel és a gyors ügyintézésének, szaktudásának köszönhetően mi vásárolhattuk meg az ingatlant. Minden nagyon gyorsan, gördülékenyen ment. Az ügyvédünkel is folyamatos kapcsolatban volt, kiválóan képviselt bennünket és nagyon körültekintően precízen intézkedett. Szívből köszönjük!

Kovács Géza

Kedves Gabriella!<br /> Az e-mail-jét megkaptam! Sok sikert kívánok ingatlanértékesitői munkájához! Erzsébet

Lévai Ernőné

Kedves Zoli! Még egyszer szeretnénk megköszönni segítségedet a lakás eladásában. Pontos, precíz, segítőkész és korrekt voltál, mindig értesítettél bennünket, ha valamilyen történés volt. Nagy segítség volt, hogy nyugodt szívvel rád bízhattuk a kulcsokat is. Sok sikert a későbbiekben is, üdvözlettel, Dr. Kocsis Ádám

Dr. Kocsis Ádám

Kedves Zoltán! Ezúton is szeretnénk megköszönni a rendkívüli rugalmasságot, gyorsaságot és segítőkészséget, amit a lakásvásárlás során tapasztaltunk. Nagyon örülünk, hogy ilyen gördülékenyen történt a lakásra találás és vétel. További sok, sikeres értékesítést kívánunk! Köszönettel &amp; üdvözlettel: Olasz Liza

Olasz Liza

Nem voltunk rutinos eladók, ezért egy közismert céggel kötöttünk KIZÁRÓLAGOS szerződést egy évre. Ez idő alatt 4 ügyfelet hoztak, többnyire nekünk kellett az érdeklődőkkel beszélni. Ha mi adtuk volna el a lakást, akkor is járt volna nekik a jutalékuk fele! Alig vártuk, hogy leteljen az egy év. Közben szerencsére megtalált minket Mónika! Korrekt volt, tanácsokat adott, rendszeresen tartotta a kapcsolatot az ügyfelekkel és velünk. Két hónapon belül ketten szálltak ringbe a lakásunkért. Már csak az volt a gondunk, hogy hol keressünk segítséget a bútorok felhordásához /földszintről a tetőtérbe/, ill. a feleslegessé vált dolgok eladásához. Ebben is Mónika segített. Köszönjük! Találkoztunk több ingatlanközvetítővel, de Mónika a number one! Köszönjük Mónika!

Pelikánék

Gyors, konstruktív munkáját és fáradozását nagyon köszönöm. A megkeresésem utáni azonnali fotózását és “ütős” szövegezésű hirdetését is köszönöm. További munkájához sok sikert kívánok, üdvözlettel: Ágnes

Ágnes

Kedves Ildikó! Nagyon sokat gondolkodtam azon mit is írjak. Egy megbízható, őszinte, korrekt üzleti partnert ismertem meg a személyedben, aki a lakásom eladása során nemcsak anyagi vonatkozásban volt a segítségemre. Mint mondtam üzleti partnerekként kezdtük, s most barátokként folytatjuk. Hálásan köszönöm Neked, Ildikó! Minden jót! Üdvözlettel: Borsik Mária

Borsik Mária

Tisztelt Kun Szabó Zoltán! Ezúton szeretném megköszönni a Csuka utcai lakásom eladásában való részvételét! Nagyon elégedett voltam a hirdetéssel, az érdeklődőkkel való kapcsolattartással, illetve a szerződéses tárgyalás lebonyolításával is! Az ingatlanirodát és Önt is jó szívvel fogom ajánlani ismerőseimnek! Munkájához további sok sikert kívánok, Olivér

Olivér

Tisztelt Cím! Szeretném megköszönni Tarjányi Ildikónak a gyors és hatékony munkáját, hogy a vártnál hamarabb sikerült értékesíteni az ingatlant. Felkészültségének köszönhetően a hivatalos ügyek intézése is zökkenőmentesen zajlott. Munkájához további sok sikert kívánok! Üdvözlettel: Gosztonyi Györgyné

Gosztonyi Györgyné

Kedves Zoltán! Ezúton szeretném megköszönni munkáját, mellyel egy szegedi lakás megvételében segített. Mindenkinek jó szívvel ajánlom, segítőkész, megbízható, pontos! Üdvözlettel: Gábor

Gábor

Köszönöm, hogy hozzájárultatok első lakásvásárlásomhoz. Amiben kiválóak vagytok: gyors információszerzés, gördülékeny ügymenet, pontosság, kommunikáció!!! Csak ajánlani tudlak Titeket!

Frolyó Anett

Szia Józsi! Őszintén köszönjük az új családi házunk kiválasztásánál nyújtott korrekt és ami a legfontosabb tisztességes segítséget, ami elengedhetetlen volt a gördülékeny és gyors ügymenet szempontjából.

Kiszner Antal

Kedves Gabriella! Önben egy kedves, udvarias, segítőkész ingatlanértékesítőt ismerhettem meg. Nagyon köszönöm a lelkiismeretes munkáját! Szász Márta

Szász Márta